Pellach Emese életvezetési tanácsadó egy szép napon elhatározta: megtanítja az embereket jobban és elégedettebben élni. Ami egyáltalán nem egy jobban fizető munkahely megszerzését jelenti, hanem a ráeszmélést arra, hogy örüljünk annak, amink van. Életmódvezetési tanfolyamait magánemberek és különböző vállalatok is igénybe veszik, a Sziget Fesztivál, és több rádió népszerű előadója.

– Hogyan jut el oda az ember, hogy életvezetési tanácsadó legyen?

– Ami kell hozzá, az az élet iskolája. Egy bizonyos kor – és nagyon-nagyon sok tapasztalat. Amikor azt írom, hogy 16 szakmám volt, az 16 tapasztalatot jelent, vagy még annál is többet. Amiket tanítok, azokat én magam is, néha a saját bőrömön megtapasztaltam. Ebben segítettek azok az iskolák, amiket elvégeztem és az a sok szakma, amibe betekintést nyertem. Sokat segítettek az utazásaim, 35 országban jártam eddig.
Nálunk itthon mindenki panaszkodik. Az angolszász országokban pedig senki. Holott egyáltalán nincsen kevesebb problémájuk, csak máshogy viszonyulnak hozzá. Arra gondoltam: ezt valahogy tudatosítani kellene az emberekben. Egyrészt bebizonyítani, hogy másutt sem zöldebb a fű, másrészt pedig rámutatni, hogy a hozzáállásunkkal lehet némi probléma.

– Elég egyetlen tanfolyam és máris megváltozik az életünk?

– Lehet az első lökés. És ha már az első lökés megvan, akkor mindenki maga dönti el, elindul-e azon az ösvényen, ami megnyílt előtte.

– Éles ellentétet von a magyar mentalitás és a nyugati között. Ennyire egyszerű: visszavezethető minden a múltra, a történelmi okokra visszavezetni?

– Hangsúlyozom: mi, magyarok semmivel sem vagyunk rosszabbak, hanem egyszerűen csak másként alakultak a dolgaink. De ez tőlünk is függött. Pontosan ez lenne lényege annak, amit sokan tanítunk: tudatosítani, hogy mi alakítjuk az életünket. Ha ez igaz az egyénre, akkor igaz egy egész nemzetre is. Tőlünk is függ, hogy a lehetőségeinket mennyire vesszük észre, mennyire tudunk mérlegelni, milyen helyzetekbe hozzuk saját magunkat. Sokan még mindig azt várjuk el az államtól, hogy védjen meg bennünket mindentől, döntsön helyettünk, pátyolgasson minket. Ma ez a legnagyobb probléma: hirtelen alkalmazkodni kell a megváltozott világhoz. Az első és legfontosabb tudatosítani: közérzetünk nem attól függ, hogy mennyi pénzünk van. Az már más kérdés, hogy a fogyasztói társadalom próbál manipulálni velünk minket, és megpróbálja elhiteti velünk: csak akkor lehetünk nagyon szuperek, ha mindent megveszünk, ami új.

– Ha tehát azt mondjuk, hogy nekik könnyű, mert többet keresnek, az csupán kibeszélés?

– Ezt a pszichológia “mártír játszmának” nevezi. Játsszuk a mártírt: jaj, nekünk milyen nehéz, bezzeg nekik milyen könnyű, mert ők milyen jól élnek. Ha viszont nagyító alatt megnézzük, semmivel sem könnyebb nekik. Ugyanúgy megvannak a saját problémáik, keményebb világban élnek. Angliában egy ismerősöm naponta 200 km-t utazott munkába oda meg vissza. Vagy gondoljunk Amerikára, ahol akár 3000 mérfölddel arrébb költöznek az emberek, csakhogy munkájuk legyen.

– Mi késztet valakit arra, hogy elmenjen egy ilyen tanfolyamra?

– Azt tapasztalom, kevés ember jut el odáig, hogy változtasson. Pontosan azért, mert ahhoz, hogy változtassunk, először fel kell ismerni, hogy valamit nem jól csinálunk. És ezt nem szeretjük elismerni!!! Az az ember, aki azt mondja magáról, hogy ő mindig mindent a legjobban csinál, megragadt a személyiségfejlődés egyik alsó fokán. De vannak olyan emberek, akik felismerik saját hibáikat, és ők azok, akik eljönnek egy ilyen tanfolyamra. Segítségre azért van szükség, mert önmagunkat görbe tükrön át látjuk. Ahhoz már nagyon fejlett személyiségnek kell lenni, hogy valaki saját magát olyan kritikusan lássa, mint egy kívülálló. Pontosan ezért van arra szükség, hogy útmutatást kapjunk arról, hogy merre lenne jó elmozdulni.

– Hogyan zajlanak ezek a tanfolyamok?

– A cél: semlegesíteni magukat a reklámokkal szemben, hogy a reklámpszichológia mögé lássunk, felismerjük, milyen módszerrel akarnak engem becserkészni, mint vevőt. És ha a módszereket már tudjuk, akkor könnyebb lesz ellenállni. Van egy gyakorlati része is a tanfolyamnak, amikor témakörök szerint végigvesszük az életmóddal kapcsolatos példákat. Az életmód folyamatos döntések sorozata: éppen ezért tőlem függ. És a tradícióktól is: mit adtak át nekem a szüleim, miért nem tudták átadni, ha nem tudták, vagy ha átadták, miért nem fogadtam el.
Az egyes témaköröknél valóban olyan gyakorlati tanácsokat adok, ami számszerűsíthető: mennyit takarítunk meg, ha nem veszünk meg egy árucikket, hanem mással helyettesítjük.

– Új pénzköltési “divat” van kialakulóban: kölcsönből veszünk karácsonyi ajándékot, kölcsönből megyünk kirándulni. Meddig lehet ezt fokozni? Míg el nem veszik fejünk felől a házat?

– Igen! Amíg meg nem tapasztaljuk az árnyoldalakat, addig ez menni fog. Amíg az emberek rá nem jönnek, hogy a kölcsönnek mekkora kockázata van. A rendszerváltás idején még én sem értettem nyugatnémet ismerőseimet, akik a bankokkal kapcsolatban nagyon visszafogottan nyilatkoztak. Mert a mi világunkban akkor egy kölcsönnek nem volt kockázata – de ma már van. Egy olyan világban, ahol nem biztosak a munkahelyek, ahol bármikor utcára tehetnek: óvatosabban kell ezeket a kérdéseket kezelni.

– Szimpatikus dolog, hogy minden egyes témakörnél, legyen az háztartás, öltözködés vagy akár egészség, kiemelt figyelmet szentel a környezetvédelemnek.

– A környezetvédelmet azonban akkor is követni kellene, ha nincs belőle személyes hasznunk. Mert attól, ha nekünk nincs pénzben mérhető hasznunk valamiből, attól még van nyerhetünk a dolgon. Ha hozzájárulok, hogy nem pusztítom olyan mértékben a földet, mint ahogy egyébként pusztítanám, akkor adtam valami fontosat a gyerekeimnek. El lehet azon gondolkodni, hogy valóban meg kell-e vennem a marokkói paprikát és spanyol epret, amit kerozinnal szállítottak ide, és szennyezték vele a környezetet azon túl, hogy nem is hazai termék. Ezen a téren kellene nagyon tudatosnak lennünk! Mert a vásárlási döntéseink minden szempontból számítanak, a környezetvédelem szempontjából is.

– Köszönöm a beszélgetést!

Bernád Emese