Ez a két szó: spórolás, takarékoskodás valamiért a magyarokban negatív érzéseket kelt. Mindenki egyből a szegénységre asszociál, a muszájra, a kényszerhelyzetre.

Tőlünk nyugatra a spórolás alatt (sparen) teljesen természetes, és ésszerű viselkedést értenek, magától értetődő hagyományokat, melyek segítenek az egyénnek egy emberibb életstílus és életszínvonal kialakítására, elérésére.

Nem primtív megoldásokat, hanem ésszerű, célszerű, környezetbarát döntéseket, amely az előző generációk által elért értékek megőrzését, és megbecsülését is jelenti.

A harmincas évek kispolgári környezetében ez nálunk sem volt másképpen. Bizonyíték erre a Márai regényekben leírt életsítlus. Ha valaki ilyen szemmel olvassa, sok érdekeset vehet észre, azon felül, hogy a regények nagyszerűek.

Igen, a mai magyar hetven - nyolcvanéveseknél természetes hozzáállás volt a spórolás, atakarékoskodás, a mértéktartás. Sőt, sikerélmény forrása is volt: a háziasszonoyknak büszkélkedni is lehetett vele. Egy munkahelyen is megbecsüléssel beszéltek arról az emberről, aki nem szórja a pénzét! Gondoljunk csak a Csortos Gyula által alakított karakterekre: "Kérem én egy családos ember vagyok!"

Neked milyen érzéseid vannak a két fogalom kapcsán?
A Te családodban hogyan viszonyultak ehhez a kérdéshez?